Talán

Tán’ nem is létezünk, csak úgy hisszük.
Tán’ nem is szeretünk, csak úgy érezzük.
Tán’ nem is halunk meg, csak eltemetnek.
Tán’ szomorúak vagyunk, mégis nevetünk,
S mikor nevetünk, legbelül sírunk.
A lélek sír, a test nevet.

Összehangolatlan összevisszaság, mi itt uralkodik.
Hisz’ uralkodik Mindenki és mégis senki.
Én uralkodok, de Senki vagyok.
A Föld Mindenkié, habár senki sem birtokolja.
A Természet, a Fák, a Vizek, az Élőlények,
Mind beszélnek, lelkük van.Lenne, ha hagynánk.

Önzőek. Egoisták. Ezer szó, mi embertársainkra igaz.
Nemtörődömség, szenny. Mocsok uralkodik mindenütt.
Modernizáció és házak. A Természet pusztítása.
Szeretet?! Mi az? Senki sem tudja már.
Ez csak egy szó, az Ember ezt az érzést kiölte magából.
Az igaz szeretet belül van. Szóban el nem mondható.
Szánkon ki nem ejthető.

Tán’ szeretsz, de nem mondhatod, mert bűnnek érzed.
Tán’ itt vagy testben, de a lelked máshol lángol.
Tán’ hiszel, de mégis hitetlen maradsz örökre.
A Test lényegegtelen, mert a Lélek szép, ha hagyják.
De Test és Lélek egybeforr, s ha a lélek elvész a Test is csak Volt.