Bújócska a pusztaságban

   Tavasz van. Rügyeznek és virágoznak a fák, bújnak ki a földből a virágok. Melegszik a levegő, hosszabbak a nappalok és szinte szagolhatjuk a tavasz illatát. Egy különleges felfrissülés, újjáéledés veszi kezdetét, s ennek nem csak látványa van, de a zsigereinkben érezzük a feltöltődést, a lendületet.

    Így volt ez azzal a két ifjúval is, akiket meglestem a mezőn a minap. Ücsörögtem a fák alatt és csokoládét majszolva belemerültem a gondolataimba. Egyszer csak felbukkant egy fiú és egy lány, akik nem vettek észre, így csendben figyelhettem őket.

   A fiú magas volt, férfias, magabiztos. Mellette a lány kicsinek tűnt, de áltagosnak mondanám. Ő kissé félénk, s talán most kezd csak felnőni. Folyton mosolyog és egyfolytában csicsereg, s a fiú ámulattal hallgatja. Végtelenül nyugodt ember, figyelmes és türelmes. Kérdez és a választ is meghallgatja. Ő magáról nem sokat mesél. A lány mintha zavarban lenne, nem tudja mit kezdjen ezzel a figyelemmel. Hogy bár a fiú ott van mellette, de ezt nem mondja ki. Szemei ragyognak, mint a csillagok, ha a rá néz.

   Hová lett? Elbújt az ifjú, s egy fa mögül kukucskál. A lány rögtön észrevette és örömmel futott volna…, de látott valamit a fiú szemében, amitől megijedhetett. Bizonytalanság. Hiába találta meg, s tudta hova kell szaladjon, de nem tudott, nem tehette. Látta, a fiú ott áll és csak vár, majd lekuporodott a fa tövébe. A leányzó is leült ott helyben, kétségbe esett és félt. A fiú sok mindenen gondolkodott, hisz’ talán órákig csak ott gubbasztott. Hol mosolygott, hol szomorkodott, de nem állt fel. Csak ült és meredt előre a semmibe végtelen nyugalommal. Eközben a lány néha összetört és zokogott, néha mosoly ült arcára, - biztosan egy-egy szép gondolat. Láttam rajta, hogy menne a fiúhoz, csak tudta, nem szabad, hogy idő kell. Néha megszólította, de a fiú csak így felelt: - majd jövök.
   Annak a lánynak a szemei… annyi remény és szeretet, odaadás és küzdelem. A halványuló csillag is csillag, csak nem tudni meddig. Nem mert felállni és kockáztatni, hogy keresi-e majd őt a fiú. Nem képes lemondani róla, inkább ül és vár. Nézi a fiút, hogyan tovább… reméli ha egyszer elindul, hozzá szalad majd.

   Közben kezdett esteledni és a csokoládém is szép lassan elfogyott, így magányukra hagytam a fiatalokat. Tettem egy szép hosszú sétát hazáig, ebben a csodálatos tavaszi alkonyatban.
   - Vajon a fiú előbújt a mögül,

     vagy talán a lány hagyta őt ott egyedül? -