Egyedül

Csak járok-kelek, az alvás nem megy kiborultam, de könnyek nem jönnek. Egyedül vagyok, várom az éjjelt, mikor egy-egy álom szép lassan elnyel. Gyerekek, család, család, gyerekek Kinek, mi? Mikor, mi?! Kivel? Egyedül vagyok, várom, hogy jöjj el, aki átölelsz és nem mész csak úgy el. Megértesz és féltesz, óvsz, s dédelgetsz, segítesz, irányítasz, kérsz és nem ítélsz el. Elfogadsz, érzel, velem vagy éjjel, és ha nem velem alszol, akkor is velem ébredsz. Keresek, kutatok, remélem egyszer kijutok, abból a veremből, mit magamnak csinálok. Csak írom, írom, írom e sorokat... sose fogyna el, ha mind leírnám, mi fojtogat. Be is fejezném, de nem tudom lezárni, írok, írok, a kezem meginog. Család, barát, ellenség, ki kivel van?! Ki van mellettem, s ki lesz majd, ki torkomon átharap? Kérdések, válaszok, ez soha ki sem fogy... Kérdések, kérdések, jaj, de sokan vagytok, válaszok jöjjetek, rajtam ki nem fogtok. A világot ölelem, de ki ölel majd engem, mikor a világ összedől, én egyedül leszek Egy. Gyere el, ölelj meg, szoríts meg, engedj el, engedj el, de nem menj el...szeress meg! Zárnám e sorokat, de nem megy, még mindig van, ami szorongat. Gyújtok egy cigit, lassan ég kezemben, a füst is felemészt, szinte teljesen. Írok még, írok még, írhatnék ezer szót, a lényeg egy marad; ... egyedül vagyok.